De hogy is van ez? Elsuhan mellettünk egy motor, és az első gondolatunk: „megy mint a golyó”. Elszabadulva, irányítás, kontroll, korlátok nélkül. Tudom, most sokaknak a Mecsekben történt motorbaleset jut az eszébe, a videóra rögzített halálos száguldozás… Statisztikákat, híradásokat böngésztem a „vad motorosokról”, de Olit és Lonát hallgatva volt minn elgondolkodnom… Valahol azt olvastam, hogy a közúti balesetek közül, amikor motorosról is szó van, a hatvan százalék írható a rovásukra. Oli: A motoros beleseteknek titulát karambolok hetven százalékát nem a motorosok okozzák! A köztudatban is persze az terjedt el a hírközlés formának köszönhetően, mintha mindig mi, a motorosok lennénk a vétkesek. Az említett hetven százalék az valós tény, annak ellenére, ha mást állítanak! A fennmaradó harminc százalék tovább oszlik két részre. Egyik fele az, amikor az utak állapota is erősen közrejátszik a baleseteknél (kátyú, aszfaltfelgyűrődés pl. buszmegállóknál, lámpás útkereszteződésnél). Egy nyomon haladó jármű lévén a motor fizikailag nem olyan stabil, mint a két nyomvonalon haladó autók. A fennmaradó további részbe tartoznak a végtelenül rutintalan és fiatal motorosok. Ők azok, akik friss jogosítvánnyal, huszonévesen, nulla tapasztalattal ülnek motorra, esetleg mindjárt egy komolyabb géppel kezdik, ami számukra kezelhetetlen. Mi miért érzékeljük másként? Amikor motoros találkozik autóval, azt szinte mindig” motoros balestként” hozza le a sajtó, a média. Arról viszont nem vagy kevés szó esik, ha az autós hibázott. Sokszor az ő figyelmetlenségük (az irányjelző használatának elmulasztása, a kanyarodási szabályok be nem tartása) a fő ok. A negatív, mondhatnám diszkriminatív hírelésnek köszönhetően a motorosokra másképpen néznek. Az egyik motoros weboldalon olvastam egy hozzászólást: „A legrosszabb az a motoros, aki úgy érzi, hogy bizonyítania kell: magának vagy bárki másnak. Először is mindig megpróbál legyőzni, elhúzni tőled. Utána, ha ez sikerül, egyre nagyobb lesz a szája, és úgy érzed, móresre kell tanítanod őt. Ez még rosszabb, ha tudod, hogy te jobb motoros vagy nála. A legjobb, ha ilyen emberrel egyszerűen nem túrázunk. Vagy kimegyünk velük a pályára, és ott alázzuk le.” Ez teljesen így van. A Chopper Chappter (CC) társaság, vagyis mi és a többi motoros, ha megyünk - együtt vagy akár külön -, akkor nálunk sosem a gépünk erejének a fitogtatása a cél, hanem arra használjuk amire kitalálták: MOTOROZUNK!!!! Maga a motorozás élményéért, a szabadság érzetéért, amit valójában jelent. Akik kérkednek, virtuskodnak, azokat mi keményen elítéljük! Ennél fogva a CC-s túrákon még nem fordult elő baleset. Figyelünk egymásra, segítjük egymást, a kezdő vagy határozatlan motorosokat tanáccsal látjuk el. Motorozás közben nálunk nincs tréfa, de amint leszállunk, akkor viszont jól érezzük magunkat egymással. A halálos kimenetelű balesetek száma meghaladja az uniós átlagot. 2001-hez képest a baleseti statisztikák 2006-ra 56,5 százalékos emelkedést mutatnak. A bekövetkezett tragédiák nem a motorok műszaki állapota, hanem a vezető magatartásán múlott. Az emelkedő statisztikákhoz csak annyit tennék hozzá, hogy nem csak a motorbalesetek száma nőtt, hanem ugyanilyen arányban a motorok száma is az utakon! De ezt a két tényt sosem említik együtt, csak a számszerű növekedést, aránytól függetlenül. Mint ahogy megnövekedett az autósok okozta egyéb baleset is, mert egyre több autó jár az utakon… A magamutogatós helyzetekből viszont szinte mindig borítékolva van a rutintalanság miatt bekövetkezett baleset, és ez tagadhatatlanul gyakori. A rutint azért hangsúlyozom, mert egy tapasztalt motoros már tudja korrigálni vezetés közben a hirtelen fellépő helyzetekben mindazt, amit egy kezdő nem. Különösen, ha virtuskodik is. Mi a helyzet az autósokkal általában? A nemzetközi tapasztalatok szerint komoly gondot jelent a gépjárművezetőknek a motoros láthatatlansága vagy hirtelen, a reakció időn belüli felbukkanása, ami szintén veszélyeztet titeket is. De ezen felül tapasztalni egyfajta indokolatlan ellenszenvet is felétek. Oli: Igen, a figyelmetlenség. Nem néz tükörbe, nem győződik meg arról, hogy biztonságosan kanyarodhat-e például… Az tény, hogy az autósok bizonyos hányada haragszik ránk. Hogy miért? Például: miért megyünk előre a lámpánál; vagy miért megyünk az álló autók között előre, stb. Én úgy gondolom, hogy amikor előre megyünk, akkor aki mögöttünk áll, azt nem tartjuk fel, hiszen mire ő észbe kap, hogy zöld a lámpa mi már nem is állunk előtte. Sajnos az ilyen mentalitású vezetőknek az a szokása, hogy eleve megpróbálnak minket valahogy feltartani, vagy legalább akadályozni, megmutatni, ők az erősebbek, jobbak. Előfordul, hogy veszélyhelyzetbe sodornak minket azzal, hogy ránk húzzák a kormányt vagy behúzódnak a felező vonalra, a lehető legkisebb helyet hagyva nekünk a mellettük másik sávban álló, netán haladó autó és saját maga között. Nemrég hallottam egy történetet: A nőverem fiúja 10 evvel ezelőtt halt meg motoros balesetben. Motorozni indultak tízen, barátok. Visszafelé egyenes, úgy 2 km hosszú szakaszon, egymás után mentek szabályosan, nem gyorsan! Azért is, mert előttük egy osztrák rendszámú személygépkocsi bizonytalanul haladt, fékezgetett, kiszámíthatatlan volt a szándéka. Az említett fiú haladt utoljára, ő került utolsónak a bandába. Azt gondolta, megmutatja mit tud... Kilőtt a többiek mögül, és vagy 130 km sebességgel száguldott, amikor abban a pillanatban bekanyarodott balra az osztrák autós... Nem maradt épp csontja, szörnyethalt. 23 eves volt. Helyes, kedves, induló vállalkozással. De merész volt, és meggondolatlan.. Oli: Hát erről beszéltünk idáig. Ez tipikus példája annak, amikor a virtuskodás – olykor mindkét fél részéről – ide vezet. Úgy tudom, sok tényezőre kell figyelnie annak, aki jó motoros szeretne lenni. Általában kezdő motorosnak javasoljuk a „ tyúklétra” módszert. Vagyis először egy kisebb motorra üljenek, majd némi tapasztalat után és csak ezután cseréljék eggyel nagyobb kategóriára, ami számára és a környezete számára még nem veszélyes. Egy kezdő motorosnak tisztában kell lennie saját korlátaival, saját képességeivel, hiszen egy nagy és erős motor nagy csábítás a száguldásra, de a fizikát nem lehet becsapni. Mindig előre kell gondolkodni, mert egy motoron sokkal több információt sokkal rövidebb idő alatt kell feldolgozni, mintha egy autóban ülnénk. Mert ne felejtsük el, nem csak önmagára, hanem a közlekedésben résztvevőkre is gondolni kell! Ezen felül figyelni, ismerni kell a környezeti tényezőket is: talajmenti fagy, nedves falevelek az úton, fák alatti nedves folt az aszfalton, nyári rutin őszi időben, stb. Érdekesség, hogy a kemény motorosok között nők is vannak. A nők egy részének lényegében semmi különösebb vonzást, élményt nem jelent sem egy motor látványa, sem a motorozás mint olyan. Te miben vagy más? Amolyan fiús lányok kedvence a motor? Lona: Szerintem kétféle nő létezik: az egyik kategória rózsaszín hónaltáskával sétálgat, és a nyitott-autós pasikra kacsingat, mindig tökéletes a műköröm a kezein. És van a másik kategória, aki két lábbal áll a földön, nem ijed meg egy defektes autó láttán, tud vezetni, főz, mos, takarít és mindezt gumikesztyű nélkül. Ezekből lesznek a motoros csajok. Hogy motorral vagy csak a hátsó ülésen az talán mindegy. Fiús lány? Nem tudom, hogy az vagyok-e? Az tény, hogy az anyuék csak egy névvel készültek a születésemkor: Ferenc. :)) Gyerekként is jobban érdekelt a bicikli, mint a lányos, babás dolgok. Unoka bátyám motorozott, így elég korán megcsapott a benzingőz. Abból a csapatból érkezett az első szerelem is, persze motorral... És hasonló körülmények között, csak 20 évvel később, remélhetőleg az utolsó szerelem is!!!! Azt hiszem, ti egy különös, mélyen összeforrott csapat vagytok. Mi, amikor a bukósisakokat levetjük, akkor mindenki érti, hogy a másik miről beszél. Függetlenül attól, hogy ki miből él, mit csinál a hét többi napján, mennyi idős és mióta motorozik. Nincs társadalmi rétegződés, politikai hovatartozás: összetartozunk. Ez a kulcsszó. A motorozás iránti „szerelem” az hogyan alakul ki? Ez is egy olyan dolog, amit mindenkinek egyszer ki kellene próbálni. Ami mindenképpen szükséges hozzá, az a feltétlen bizalom a motoros társad irányába, mert minden indulásnál az életedet teszed a kezébe!!!! Az első száguldás után vagy elmenekülsz örökre, vagy megérzed a szabadság érzését. Mostanában többen is felfigyeltek rátok. Talán épp a köztudatban a motorosokról kialakult kép és az éles kontrasztot képező karitatív tevékenységetek a tiszadobi gyermekotthon javára. Oli: Egyszerű a motivációnk: a mi csapatunk a CC (Chopper Chappter) úgy van a dolgokkal, hogy jót tenni jó. Ha mi örömet okozunk másoknak, akkor mi is boldogok vagyunk. A tiszadobi megmozdulással kapcsolatban a legfőbb célom ill. célunk az volt, hogy jót tegyünk. Mióta csináljátok? Oli: Ez a dolog még nem tekint vissza több évre, habár már jó ideje forgatom a fejemben, de csak idén sikerült megvalósítani először. Gyermeknapi adománygyűjtés és gyermek-motoroztatás szándékával indultunk el a tiszadobi otthonba. A gyermekek hihetetlen boldogsággal és örömmel fogadták már először tavasszal is és most augusztusban is a motorosok érkezését. Jó volt látni a boldog arcokat, ahogy a hátunk mögött ültek motoroztatás közben. Aki csak vállalkozott rá, mindenkivel tettünk egy kört. A média is felfigyelt rátok. Sikerült ezzel valamit elérnetek a gyerekek számára? Oli: A média figyelmének felkeltése nem hozott eredményt a gyerekek szempontjából. Kimerült a tv csatornák színes hírei között az egyik ilyen érdekességnek. Tulajdonképpen nem is magunkat akartuk hangsúlyozni, bemutatni, hanem a figyelmet felhívni, hogy a tiszadobi otthonnak segítségre lenne szüksége. Tudni kell, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat építtetett egy európai színvonalú otthont a gyermekek számára, ahová már most szeptemberben költöznek át. Ott kellene nekik segítségség az otthont körülvevő kert rendbetételéhez. Illetve van egy magtár épület, amit szeretnének rendbe hozni és a későbbiek folyamán használni. A kastély kertjét a benn lakó gyerekek és a nevelők gondozták, ami nem kis teljesítmény! Lona, te hogyan élted meg Tiszadobot, úgy tudom neked is van gyereked. Tudod, az elején csak azért segítettem, mert sajnáltam, amikor tavaly nem volt kinek adni a lányom kinőtt ruháit. Csak kitettem a ház elé zsákba, pedig volt benne overall, téli dzseki, farmerok, egy csomó olyan, amit nem tud egy gyerek elhasználni, mire kinövi, tehát valakinek még jó lett volna. Gondoltam, Tiszadobon szükség lesz rá. Tavasszal voltunk az ovival kirándulni, és bementünk megnézni a fóti gyerekotthont. Kitti utána kezdett kérdezgetni arról, hogy van, miért van olyan gyerek, aki nem az anyukájával lakik együtt? Aztán napok alatt ezer kérdés lett. Válaszolgattam szorgosan, de csak most, Tiszadob után értettem meg igazán a különbséget... A lányomnak természetes, hogy én itt vagyok, hogy akár mikor adhatok neki egy puszit, hogy fölveszem, átölelem. Mennyit cipeltem a nyakamba, amíg elbírtam...Vagy vegyük csupán azt az egyszerű – nekünk hétköznapi tényt -, hogy főzök a konyhánkban, ő meg segít közben, hogy van kutyánk, vagyis neki! Ki mellé fekszik be az ágyba egy néhány éves kisgyerek, ha rosszat álmodik, mert ott nincs anya, aki éjjel megvigasztalja, és hozzábújjon, hogy megnyugodjon. Vagy eszegetik-e az elcseszett, kiszáradt pogácsát, mert mi igen, és azt is ketten csináltuk! És az első iskolai nap, mint nekünk ma? Ki ad puszit, mielőtt belép életében először az iskola ajtaján? És azok a tizenéves srácok, akik első percben ugrottak föl mögénk a motorra??? Ők talán még addig nem gondolkodtak el, hogy egyszer normális családot alapítsanak, de az biztos, hogy már mindegyiknek az eszébe jutott, szeretnének egy ilyen motort! Egy ilyen nap után valószínűleg arról fognak álmodozni - és lehet, hogy ezért fognak normálisan tanulni, viselkedni az iskolában -, mert belátják, hogy tanulással több esélyük van erre is!!! Mert azt azért meg fogják érteni, hogy közülünk mindenki megdolgozott azért, hogy most ilyen járgányon ülhetünk, és nem lottó nyereményből van!!! Nagyon mély nyomokat, élményeket adott ez a „kirándulás” számotokra is. Lona: Biztos vagyok benne, hogy ez nem csak arról az egy napról szólt, ez ezerszer eszükbe fog még jutni. Mint ahogy a Olinak is maradandó emlék lesz, ahogy a nyakába ugrott a kissrác azért, hogy megköszönje neki, amiért vitte az új motorján. Akinek van gyereke, az tudja igazán, hogy mi mindent nem kapnak meg ezek a gyerekek. Mennyi érzés kimarad az életükből, és ők ezt már csak akkor fogják felmérni igazán, amikor majd a saját családjukban, a saját gyerekükkel megtapasztalják azt a végtelen és elfogyhatatlan szeretetet, ami egy szülő és a gyereke között létezik. Szeretetet egy-egy ilyen pár órás alkalom alatt nem kifejezetten, de barátságot és egy-egy szép napot tudunk adni. És ha isznak a bögrékből, vagy játszanak a játékokkal, amiket vittünk, biztos eszükbe jut az a nap minden érzésével… Tudod, arra gondoltam akkor, hogy a nagy árvíz után mennyien küldtek Thaiföldre pénzt az árváknak. Pedig ezek a gyerekek Tiszadobon közelebb vannak hozzánk saját sorsukkal, könnyebb volna segíteni nekik felnőni, beilleszkedni. Ők is hozzájárulnak majd a mi nyugdíjunkhoz, kortársai, barátai lesznek a mi gyerekeinknek és nem azok, akik több száz vagy ezer kilométerre vannak. Ez is volna olyan nemes cél, csak talán nem olyan „népszerű” velük jótékonykodni. Örülök, hogy ott lehettem, és részese lehettem ennek az egésznek. Oli, Néhány jó tanács búcsúzóul? Aki elől megy, nem biztos, hogy jó motoros, hanem lehet hogy egy vakmerő, felelőtlen! Ha a társaid csak üggyel-bajjal tudnak követni, legyél jó, és lassíts le egy kicsit! Gondosan válogasd meg, hogy kivel motorozol! Feltétlen olyanokat keress, akikben megbízhatsz! Ha egy jó motorost követsz, abból rengeteget tanulhatsz. És vedd számításba azt is, hogy a te motorod képes-e arra, amire az övé? Ne engedj a kísértésnek: lemaradni nem szégyen, ott maradni igen!